Mindennapjaink fő kommunikációs csatornája immár az online platformokra helyeződött át. Itt egyeztetünk találkozókat, érdeklődünk ismerőseink, barátaink felől, informálódunk a minket körülvevő világról. Ahogy a kommunikáció legtöbb fajtája igy ez is két irányú, igy ezáltal nem csak fogyasztóként hanem aktív felhasználóként járulunk hozzá ezen világ formálódásához.

Közösségi tereinken belül immár arra is lehetőségünk adódik, hogy egyszerre több sávot használva folytassuk diszkurzusainkat, az internet előtti időszakhoz képest, ahol jó esetben egy társaságban szorítkoznunk kellett az egy időben egy személlyel történő információ cserére. Ma már egyszerre akár tíz chat ablakban is kommunikálhatunk, tíz különböző személlyel, tíz egymástól eltérő témában.

A felgyorsult információ csere elmaradhatatlan következménye a nyelvi értékek fokozatos leépülése és torzulása, amely bizonyos esetekben elképesztő eredményekhez vezet.

Számitásba véve azt, hogy egy számunkra idegen nyelvű közigazgatási rendszerben, egy jórészt kissebségben élő népként szinte ez az egyetlen kulcs kulturális öntudatunk megmaradásának, nem kis veszéllyel kecsegtet ezen metamorfózis jövőnkre nézve.

Amig kezdetben csupán szavak vagy helyzetek helyesen történő nyelvi rövidítéseit használtuk, vagy angol kifejezéseket, szlenget alkalmaztunk egy- egy gyors információ átadásnál (brb -be right back) addig mára már az egy szótagú szavaink is rövidítésre kerülnek.

A felgyorsult világunknak köszönhetően az y vagy a z generációnk a nyelvi eszköztárunk, több milliós szókincsünk csupán 5-6%-át hasznosítják a mindennapokban, vagyis a mindennapi kommunikáció során 100-200 szónál nem alkalmaznak többet a diszkurzus során. Ehhez hozzátartozik még, az ékezetek teljes hanyagolása, a mondatszerkezetek szabályrendszerének figyelmen kívül hagyása, valamint a szavaink fonetikus vagy annak lecsonkított jelekkel történő átadása (vagyok-vok, ok-k, micsi- mit csinálsz)

Az oktatási rendszernek sajnos nincs olyan átfogó rendszere, ami a digitális világra is kiterjedne, igy ezen folyamat sajnos megállíthatatlannak tűnik. Mind találkoztunk már internetes, Facebook -os hirdetésekkel, ahol az ember azt sem tudja sírjon-e vagy nevessen, így óhatatlanul is felvetődik a kérdés bennünk, hogy van e értelme egy ilyen társadalmi rendszerben értékeinkért kiállni, ahol számos szervezet az anyanyelv használatért küzd, politikai vitákat kovácsolnak a magyar nyelv alkalmazásának létjogosultságáról és embereket lincselnek meg mert magyarul mertek megszólalni az utcán? -és amig mi őseinktől ránk hagyott, évezredeken át bővített és sokasított nyelvi kincseskamránk ajtaja előtt dacolunk az elnyomó veszéllyel, sőt talán egyszer meg is nyerjük ezen csatákat…nem- e rémülünk majd meg, mikor ezen ajtókat kinyitva azt látjuk, hogy kincseinket széthordták, és csupán pár egerek járta vas garas hever majd a padlón?!

Ezen gondolatmenet fonala után, csak annyi javaslattal élnék minden író és olvasó számára, hogy ezen értékeinket csak úgy tudjuk megvédeni a jövőben, ha felismerjük a vok és a vagyok közti írásbeli és kulturális különbséget.